Kategóriák

További alkategóriák:


Kategória: Túrák


Túrák

  A túrázni szándékozók számára nagyon fontos információ, hogy a Mecsek turistaútjai 2001. tavaszától kezdődően kicsiny változáson mennek keresztül abban a tekintetben, hogy az eddigi útvonalak szerkezete némiképpen át fog alakulni, néhány turistaút az eddigitől eltérő, új jelzésben egyesülni fog.

A változások nyomán az eddigi jelzések egy része is átfestésre kerül majd. A rekonstrukciót a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség végzi, és 2002 nyaráig szeretnék a munkát befejezni. A túrázók néhány évig a régi és az új jelzésekkel egyaránt találkozhatnak majd oly módon, hogy a turistaút elején látható lesz a régi jelzés, amelyet jól látható módon áthúznak, ezek után következik az új jelzés. Ez a rendszer a régi térképpel rendelkezők tájékozódását segíti majd.
A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség rendszeresen szervez úgynevezett nyílt túrákat, melyek ezt a területet is érintik. Az éppen aktuális túrákról, az indulási és érkezési időpontokról, találkozási pontokról és a túra vezetőjéről a Dunántúli Napló napilap sportrovatában valamint a Pécsi Extrában, Csefkó Judit "hétről hétre" című rovatában olvashatnak az érdeklődők. A nyílt túrákról, teljesítménytúrákról a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség havonta megjelenő lapjából, a Mecsek Híradóból is értesülhetnek az érdeklődők, ami a Szövetség székhelyén, illetve honlapján elérhető, megtekinthető.

További információ:
Baranya Megyei Természetbarát Szövetség
7621 Pécs, Apáca u. 2/1
Tel: 72/310-226
Fax: 72/312-019
Internet: www.extra.hu/bmtsz
Ügyfélfogadás minden kedden 16-19 óráig
A nyílt túrákról információ kérhető az esti órákban a 72/412-796-os telefonszámon.

A természetvédelmi területek látogathatóságával kapcsolatos információ:
Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága
Pécs Tettye tér 9.
Tel: 72/ 517-200

A térségben található kulcsosházak a következők:
Püspökszentlászló, Bazsarózsa kulcsosház
15 férőhely
Szállásrendelés: dr. Gundrum Károly
7624 Pécs, Jurisics Miklós u. 8.
Tel: 72/315-641 (esti órákban)

Pusztabányai kulcsosház
8 férőhely
Szállásrendelés: Kiss Lajos
7633 Pécs, Pollack M. u. 7.
Tel: 72/254-567

Kisújbányai kulcsosház
33 férőhely
Szállásrendelés: Berengyán Károly
7694 Hosszúhetény, Kisújbánya u. 52. Tel: 72/490-584

Vörösfenyő kulcsosház
Magyaregregytől 3,5 km-re keletre
21 férőhely
Szállásrendelés: Németh Margit
7300 Komló, Kossuth L. u. 50. V. em. 14.
Tel: 72/ 485-304 (esti órákban)

Nagymányoki kulcsosház
Nagymányoktól I,5 km-re délre
28 férőhely
Szállásrendelés: Mányoki László
7355 Nagymányok, Ságvári u. 13.
Tel: 74/ 458-284
Tel: 30/ 946-5222

Óbányai kulcsosház
Óbánya, Fő u. 75.
32 férőhely (tavasztól őszig)
Szállásrendelés: Kovács Zoltánné
7100 Szekszárd, Kablár köz 2.
Tel: 74/ 315-443

Óbányai turistaház
Óbánya, Fő u. 46.
40 férőhely (tavasztól őszig)
Szállásrendelés: Roll György
Tel: 1/ 287-1101
Tel: 20/ 4 16-3493

Turistaház
40 férőhely kőépületben + 40 férőhely sátorban
Szállásrendelés: Kótsch László
7720 Pécsvárad, Fenyősor I0.
Tel: Munkahely: 72/239-747, lakás: 72/ 466-346
2005. 03. 18. 09:46:34








Kisújbánya települési portál: www.kisujbanya.hu

Webdesign: www.weblappont.hu