| |
|
Kategória: Földrajz
Földrajz |
| | É: északi irány, K: Komló, P: Pécs, S: Siklós, V: VIllány, Z: Zengő-csúcs
A Mecsek hegység az északról határoló dombvidékből enyhe lejtők átmenetével emelkedik ki, a déli oldalán meredeken törik le. Főtömege: mészkő, amely gránit alapon nyugszik, továbbá homokkő, andezit, feketekőszén (antracit), márga stb., törésekkel, gyurődésekkel szabdalt.
Legmagasabb csúcsa a Zengő (680 m), Misina (635 m), Jakab-hegy (592 m). Kiemelkedő turista centruma Pécs és környéke.
Földtani felépítés és felszínfejlődés
A felszínfejlődés kezdete a proterozóikumba nyúlik vissza. Az európai ősmasszívumhoz tartozó területen ekkor kezdődött meg azoknak az üledékeknek a lerakódása, amelyekből többszöri metamorfózis révén utolsóként a variszkuszi orogenezishez köthető gránitosodással a hegység aljzatát képező polimetamorf kőzetösszlet kialakult.
A kristályos palákból, fillitekből, gneiszből, gránitokból álló alaphegység több helyütt a felszínre is bukkan. Legnagyobb kiterjedésben a Geresdi gránittönk területén tanulmányozhatók, Fazekasboda, Erdősmecske, Bátaapáti térségében. Kisebb felszíni előfordulása ismert a Nyugati- Mecsekben is. A hegység északi előterében fúrásokkal feltárt, kisebb mértékben metamorfizált szilur esetleg ordovicium agyagpalákat is feltártak.
A variszkuszi orogenezishez köthető utolsó metamorfózis és gránitosodás után kialakult ősföldrajzi szituáció a triász kezdetéig meghatározta a hegység földtani fejlődését. Az újpaleozóos üledékképződés a Mecseket átszelő, északnyugat- délkeleti irányú Villány- szalatnaki mélytöréstől nyugatra kialakult hatalmas üledékgyűjtőben indult meg, a felső- karbontól kezdődően. A Mecsekben az üledék-felhalmozódás feltehetően csak a permben indult meg. A permi képződmények törmelékes anyaga a Villány- szalatnaki mélytöréstől keletre elhelyezkedő, kiemelt helyzetű, variszkuszi hegységek lepusztulásából származott.
A mecseki permi összlet mintegy 3000 m vastagságú sajátos alulról- felfelé finomodó alsó- és felső- permi összletre különíthető el. A vörös homokkő uralmával jellemezhető alsó- permi képződmények a kővágószőlősi antiklinális, nyugati centrális részét alkotják. Tőlük keletre, északkeletre bukkannak a felszínre a felső- permi vörös, szürke, zöld homokkövek. Ez az összlet tartalmazza a különböző színű homokrétegek sűrű váltakozásához kötötten az uránércet.
A triász elején beinduló transzgresszió már a Villány- szalatnaki töréstől keletre eső területeket is érintette. Az alsó- triász a permmel összefüggő törmelékes sorozatban van meg. A jakabhegyi homokkő sorozatban már kimutatható a süllyedés, a transzgresszió kezdete. A transzgresszó előrehaladtával finomodó szárazföldi eredetű üledékek (homokkő, agyag), majd meszes képződmények (dolomitmárga, lemezes mészkő) halmozódtak fel. A középső- triász első felében (anizuszi emelet) a transzgresszó kiteljesedését jelzi a meszes üledékek egyeduralma (szürkés- feketés szürke mészkövek), majd a ladini emeletben fekete márga és mészkő halmozódott fel. A középső- triász végét rövid ideig tartó kiemelkedésre utaló réteghiány adja. A felső- triászban beinduló új üledékciklus törmelékes rétegsora partközeli viszonyokra utal.
Az agyagos- homokos képződmények megszakítás nélkül mennek át a jurába. A triász képződmények a Nyugati- Mecsekben és kelet felől övezik a permi homoköveket. Az alsó- jurában a tenger visszahúzódása folytatódott. Az alsó- liász homok, iszap, agyag rétegei zárják közre a mecseki kőszéntelepeket. Az alsó telepcsoport tavi, a középső folyami, a felső tengeri keletkezésű.
Pécs- Mecsekszabolcs térségében 1260 m- es vastagságú kőszénösszletet a Villányi- szalatnaki töréssel hozzák kapcsolatba. Északkelet felé vékonyodik az összlet (Vasas: 520 m, Komló: 320- 500 m, Nagymányok: 120 m). a szénképződést lezáró transzgresszió márgát, homokövet, majd palás- agyagot hagyott hátra. A középső- jurától a süllyedés állandósul, s a tengeri üledékek egyre inkább hasonlítanak a középhegységi jurához (agyagmárga, mészmárga, s a felső- jurában egyre több mészkő).
A Mecsek keleti területén a jura üledékek a legelterjedtebbek. A kréta elején tovább folyt a mészkőképződés, melyet csakhamar megszakított a vulkáni működés. A vulkáni működés részben tengeralatti, terméke diabáz, trachidolerit és fonolit volt. A trachidolerit tellérek a kőszéntelepeket is áttörték, kokszosítva azok anyagát. A vulkanizmust követő rövid kiemelkedés után újabb transzgresszió következett, ennek megfelelően előbb a vulkáni kőzetek lepusztulásából származó törmelék, majd egyre finomodó tengeri üledékek halmozódtak fel (homokkő, márga, szürkemészkő). A középső- kréta üledékhiánya pusztuló szárazföldi térszínt jelez. A felső- kréta transzgresszió is csak rövid ideig tartott (agyagmárga). A kréta időszaki üledékek hiánya a Nyugat- Mecsekben feltételezi, hogy a kréta- tenger csak a Keleti- Mecsek területét érte el. Az alsó- kréta képződmények már részt vettek azokban a hegységképződési mozgásokban, melyek eredményeként kialakult a mai Mecsek szerkezete. A gyűrt- töréses, helyenként pikkelyes szerkezet kialakulása elsősorban az ausztriai- és a larámi- fázishoz köthető.
A kréta időszak végére a Mecsek tömege is kiemelkedett, s trópusi tönkösödésen esett át. Paleogén: Az eocén- oligocén folyamán a Mecsek és északi előtere szárazföld volt, de a kiemeltebb déli, délnyugati és északnyugati környezetéhez képest alacsonyabb hegylábi helyzetben, így a denudáció nem volt olyan hatásfokú, hogy a mezozóos képződmények teljesen áldozatul estek volna. Ennek a hosszan tartó lepusztulási időszaknak az eredményeként alakult ki a hegység legidősebb, elegyengetett (pedimentációsan) felszíne. A lepusztulás során feltehetően karsztos formák is létrejöttek, amelyek azonban később megsemmisültek (helvét). A szárazulati időszak az alsó- miocénben is folytatódott. A réteghiány a helvétben szűnt meg. A bevezető üledékek szárazföldi eredetűek, s a hegység északi és déli peremén valamint a Középső- Mecsekben tanulmányozhatók.
A terresztrikus összlet anyaga a Mecsek déli előterében emelkedő variszkuszi hegységből illetve a Mecsekből származott. A helvét elején a Mecsek morfológiailag kettős szigetként értelmezhető (Jakab- hegy, Tubes, Misina- tető). E két domborzati mag körül fellépő folyóvízi eróziós folyamatok kezdték kialakítani a hegység második lepusztulási szintjét (felső- lépcső) illetve lerakták a helvét kezdő üledéksorát. A terresztrikus üledékek közé beékelődő alsó- riolittufával hozzák kapcsolatba a szerkezeti mozgások felélénkülését, melynek eredményeként süllyedés indul meg a Mecsek északi és déli peremén, s a Középső- Mecsek árkos bezökkenését is ennek tulajdonítják.
A terresztrikus eredetű üledékekre települő limnikus összlet (mocsári- tavi, mocsári- folyóvízi) már a süllyedés által kiváltott tenger előnyomulás hírnöke. Az alsó- és a felső- helvét határán bekövetkező andezit vulkanizmust (Komló térségében felszínen is tanulmányozható) általános peremi süllyedés kísérte, így partközeli, majd sekélytengeri üledék- felhalmozódás indult meg (congeriás mészkő, homokos mészkő, halpikkelyes agyagmárga, majd budafai homokkő és slír). E képződmények körbeölelik a hegység központi területeit.
A transzgresszió további következménye, hogy az eddig pedimentációsan formálódó felső- lépcsőt abrázió alakítja tovább, elsősorban a magasabb paleogén- szint felé elkülönítő meredek lejtő kialakításával. A tortonban bekövetkező kisebb mértékű emelkedés legfontosabb következménye a helvét időszakban kiformálódott felszín hegyláblépcsővé alakult, s ezzel a Mecsek is ténylegesen egységes szigetté vált. A torton- tenger abráziója rövid ideig még érintette a helvét felszínt, de nagyobb mérvű átformálódása nem következett be. A torton végén bekövetkező transzgresszió már csak a peremeket érintette (délen, északkeleten, északnyugaton).
Legismertebb képződmények a lajtamészkő. Ebben az időszakban képződött a Hidas környéki barnaszén. A szarmatában a Mecsek területének nagy része már szárazföld. A helvét hegyláblépcső kiemelkedése fokozódott, de területe valamelyest csökkent a szarmata- tenger abráziója révén. A korszak képződményei (durvamészkő, agyagmárga) a hegység északi, keleti, déli szegélyén fordulnak elő. A pannon eleji transzgresszió a tenger abráziós tevékenységét vonta maga után (déli perem homokos, konglomerátumos képződményei), majd a tenger további térnyerésével finomabb üledékek is felhalmozódtak (agyagmárga az északi előtérben). A pannon- tenger intenzív abráziós tevékenységével különült el véglegesen a felső- lépcső területe illetve akkor indult meg, alacsonyabb szinten, egy újabb abráziós felszín kiformálódása. A felső- pannon időszakában bekövetkező szerkezeti mozgásokkal az alsó- pannon abráziós felszín is hegyláblépcsővé emelkedett, s ezzel egy időben megindult a feldarabolódás folyamata is.
A felső- pliocén legfontosabb eseménye a Mecsek sugaras vízhálózatának kialakulása. E vízfolyások areális letaroló tevékenysége révén kezdett kiformálódni a Mecsek legalacsonyabb elegyengetett felszíne. Ez a szint délen átnyúlik a Dél- Baranyai dombság és a Geresdi gránittönk területére. A pleisztocén első harmada lényeges változást még nem okozott a hegységben. A Nyugati- Mecsek alsó- pannon lépcsőjére eső mészkőfelszínein- Lovász szerint- ekkor indult meg a karsztosodás folyamata (legintenzívebb a pleisztocén második felében). A pleisztocén elejéig ugyanis fedve volt miocén tengeri üledékekkel. A középső pleisztocénben bekövetkező szerkezeti mozgások a Mecsek erőteljes, de differenciált emelkedését eredményezték. A hegység reliefenergiájának a növekedésével felgyorsult a völgybevágódás folyamata.
A felső- pliocéntől napjainkig tartó szakaszos völgybevágódás sajátos bizonyítékai a hegység völgyeiben uralkodó geomorfológiai elemek, a mindenkori völgytalpak szintjéhez igazodó planációs felszínek: a völgyvállak. Ezek a pannon abráziós felszín alatt általában négy lépcsőt képezve ereszkednek le a mai völgytalpak szintjére. A hegység peremén is tovább folytatódott a felső- pliocénben megindult hegylábfelszín-képződés. A pleisztocéni periglaciális klíma itt is hátrahagyta sajátos formajegyei és üledékeit. Különösen szép krioformák kapcsolódnak a permi képződményekhez. A hegység északi peremén jelenlévő miocén agyagok révén fontos felszínformáló szerep jutott a csuszamlásoknak is (Abaliget, Orfű, Komló, Sikonda).
Ma is megnehezíti Komló településfejlesztését. A löszképződés kisebb jelentőségű volt, csak a peremeket érintette. Hordalékkúpok a hegység völgyeink főleg déli kijáratában képződtek. A würm végére datálható a Pécsi- félmedence besüllyedése. A holocén lassú változásokkal jellemezhető. Napjainkban a legfőbb természetformáló erő az ember természetátalakító tevékenysége (bányászat, víztározók építése).
Mai domborzati kép
Nyugati- Mecsek: Nyugat- kelet csapásirányú (tetőhelyzetbe) kiemelt tönkös sasbércek sorozata, közéjük ékelődő mély völgyekkel. Déli-, délkeleti részén összpontosuló legmagasabb térszínei (Jakabhegy 602 m, Tubes 612 m, Misinatető 534 m) a paleogén felszín maradványai. Ehhez kapcsolódik a főleg északi- északnyugati irányba kiterjedt felszíneket adó helvét lépcső területe (350- 450 m- es szint), majd 250- 330 m- es tetőszintekkel az alsó- pannon hegyláblépcső.
A Mecsek legnagyobb karsztterületei a Nyugati- Mecsekben alakultak ki. Három nagyobb összefüggő karsztterülete van:
1. Abaligeti- karszt: Dolinái három északias irányú sorba rendeződtek. Az Abaligeti- barlang a mecseki karszt legnagyobb patakbarlangja. Dolináinak az átmérője elérheti a 60- 70 m- t.
2. Orfűi- karszt: Területén már nincs meg az észak- déli irányultság, a dolinák elrendeződésében. Az orfűi Víz-fő forrásbarlang komolyabb feltárását szifonok nehezítik. Ismert néhány zsomboly is a területen.
3. Mélyvölgyi- Melegmányi- karszt: Völgyekkel erősen felszabdalt terület. A dolinák itt részben a völgyfőkhöz kapcsolódnak, részben a völgyközi hátak lejtőin a lejtés irányába rendeződnek sorokba. Turisztikai látványosságként is ismertek a homokkő sajátos lepusztulási formái (Jakabhegy: babás szerkövek).
4. Középső- Mecsek: 400m körüli magasságú, terjedelmes plató, a helvét hegyláblépcső legösszefüggőbb darabja. Csak a déli pereme darabolódott fel kisebb rögökre. Délen a helvét szint alatt az alsó- pannon hegyláblépcső maradványai is fellelhetők 300m körüli tetők formájában.
5. Keleti- Mecsek: A központból sugarasan kiinduló, főként észak-, északkeleten (tetőhelyzetbe) kiemelt sasbércek sorozatára bomlik. A paleogén felszínhez a Zengő- csoport (Zengő 682m, Hármas- hegy 603m, Somos- hegy 521m) valamint a Dobogó- csoport (Dobogó 596m, Somlyó 572m) tartozik. Legszebb felszínmaradványok délen, a jura képződményeken láthatók. A Dobogó- csoport alsó- kréta vulkáni anyaga kevésbé formatartó, völgyekkel erősen felszabdalódott. A felső- lépcső szintje valamivel magasabban (500- 440m) jelölhető itt ki. Az alsó- pannon szint is a keleti- Mecsekben a legmagasabb (370- 380m). különösen szép a Zengőtől délre, ahol egyetlen hatalmas félsík.
A két hegyláblépcső szintje észak-, északkelet felé keskeny völgyközi hátakra bomlik. Ezek a felszínek, ha elég kiterjedtek mezőgazdasági művelésre már alkalmas területek. A keleti- Mecsekben számottevő karsztos formakincs nem alakult ki. Ezt elsősorban a jura- alsó- kréta mészkövek kis felszíni kiterjedésével, lösszel való fedettségével magyarázzák.
DOMBORZAT
A domborzat a felszínt alakító külső és belső természeti erők munkájának együttes eredménye. A földtörténeti ó- és középidőben keletkezett magmatikus és szálban álló üledékes kőzetekből álló, gyűrve tört, másutt csak erősen összetöredezett alaphegység anyaga ma már csak a Mecsekben és a Villányi-hegységben van a felszínen, azok főtömegét alkotva.
Mélybe süllyedt tagjaikat Baranya más területein újharmadidőszaki tengeri, valamint pleisztocén és holocén korú, szárazföldi eredetű, szintes településű, vagy ahhoz közeli elhelyezkedésű fiatal, laza szerkezetű üledékek borítják.
A gránitból, vagy helyenként kristályos palákból álló archaikus őshegység mindenütt megtalálható a mélyben.
A földtörténet ősidőben a táj képe a mainak éppen fordítottja volt, azaz ahol ma hegység van, ott egykor alacsonyan fekvő térszín volt. Van, ahol csak néhány méter vastag lösz borítja a gránitot, de néhol teljesen hiányzik a fedőkőzet. Ebből a legrégibb időből származó kőzetek a felszínen legfőképpen Erdősmecske, Fazekasboda, Mórágy és Geresd községek térségében tanulmányozhatók.
A gránit az ókornak e jellemző képződménye, hazánkban a Velencei-hegységen kívül csak itt alkot összefüggő kőzettömeget. Azokban a földtörténeti korokban, amikor még a kristályos őshegység nagy része a felszínen volt, a folyóvizek munkájának eredményeként anyaga lepusztult, homok, kavics keletkezett belőle, ami összecementálódva vörös homokkővé és más képződményekké alakult át a földtörténeti ókortól a középkorba való átmenet idején. Ezek a képződmények is ma már nagyrészt a felszín alatt helyezkednek el, a felszínen nagyobb tömegben csak az Ürögi- és Éger-patak völgyétől nyugatra, elsősorban a Jakab-hegyen találhatók. Durva szemnagyságú változata, a vörös színű homokkő építi fel a Jakab-hegyet, amelynek anyagából formálódnak a gyakran felkeresett "Babás szerkövek".
A különböző keménységű rétegeket tartalmazó konglomerátumnak jellemzője a szelektív lepusztulás (a szél, a csapadék, a hőingadozás hatására), tájképileg érdekes és jellegzetes mikroformák létrejötte.
A földtörténeti középidőben a tenger üledékeiből több száz méter (illetve helyenként az ezer métert jóval meghaladó) vastagságot alkotó összletben meszes agyagospalák, lemezes mészkövek, tömbös mészkövek, homokkövek keletkeztek. Közülük a Nyugati-Mecsekben és a Villányi-hegység keleti részén a legnagyobb tömeget a karsztosodásra nagyon hajlamos triász időszaki szürke kagylós mészkő, a Keleti-Mecsekben és a Villányi-hegység középső részén a tűzköves, igen kemény jura korú mészkövek alkotják.
A jura liász emeletének másik jellegzetes képződménye a Pécsbányától Vasasig, majd tovább Komló felé, sőt az Északi-Mecsekben a mélyben megtalálható (helyenként a felszínre bukkanó) több száz méter vastagságú, főként agyagpalákkal, homokkövekkel tagolt feketeszén-összlet. A triász- és jura időszaki képződmények fedetten, a mélyben ugyancsak megtalálhatók, főként a két hegység között, de a megye keleti síksági részei alatt is.
A kréta időszakban két olyan képződmény keletkezett, amelynek jelentős felszínalakító szerepe van. A különösen magas CaCO3 tartalmú tengeri eredetű fehér mészkő főként a Harsányi-hegyet alkotja, míg a vulkáni magmából keletkezett kőzetek (trachidolerit, fonolit) a Nyugati-Mecsekben kúpos vagy éppen lapos formákat alkotva fordulnak elő.
A földtörténeti újidőben hosszú szárazföldi periódus után csak a miocéntől jelent meg ismét a tenger, hagyta itt a főként sekélytengeri, durva, helyenként (pl. Hidason) lignites rétegeket tartalmazó, szemcsés, kavicsos-breccsás és (Havi-hegyi szarmata) homokos mészkő üledékeit az akkor már a tengerből kiemelkedett szárazföld, a Mecsek peremén.
A harmadidőszak végén, az akkor szárazulatot alkotó gránit tömb lepusztulásából származó durva homokból keletkezett a sekély tengerben a pannon homok és agyag, amely a felszínen, vagy vékony lösszel fedve leggyakrabban a Mecsek peremén található, de a megye legtöbb részén kisebb-nagyobb mélységben a fedőhegység összefüggő részét alkotja.
A pleisztocén, azaz a jégkorszak fő képződménye, a lösz viszont mint elsősorban a szél által mozgatott üledék, beborította a megye túlnyomó részét. Már vastagságának nagy különbségei (egyes helyeken, főként Dunaszekcső környékén megközelíti a 20 métert, de a dombságokon általában csak 1-5 méter vastag) a holocén kori, részben klímaváltozás, részben az emberi beavatkozás hatására végbement differenciált lepusztulás eredménye, és csak részben vezethetők vissza a löszképződés keletkezésének helyenként eltérő körülményekre.
A tájegység felszíne változatos, több egymástól eltérő kőzetet különböztethetünk meg, ami a Dél-Dunántúl többi részétől eltérő tájjelleggel bíró Baranya életének alakulását nagymértékben meghatározta. Baranyában több, egymástól szerkezetükben, formakincsükben, arculatukban eltérő területegység különböztethető meg:
A mintegy félezer négyzetkilométer területet elfoglaló, a Zselictől a Tolnai-dombságig tartó, helyenként gyűrt és összetöredezett táblás Mecsek-hegység. Területe 500 km2. Délen a Pécsi-félmedence, észak-északkeleten a Völgységi-patak és az Ófalui-völgy, északnyugaton a Dombóvár-Szentlőrinc közötti törésvonal, keleten pedig a Duna magas ártere határolja.
Térbeli elhelyezkedését az északkeleti-délnyugati irányú ősi nagyszerkezeti rendszer szabta meg. E szigethegység a középkori rétegekkel fedett, mélyre süllyedt, variszkuszi nagyszerkezeti egység felszínen maradt darabja.
Három részre osztható:
- a viszonylag egyszerű geológiai felépítésű (elsősorban triász mészkövekből és permotriász vörös homokkőből álló) Nyugati-Mecsekre (Jakabhegy, 612 méter), amelynek legfőbb jellemzője a karsztosodás (Abaligeti-cseppkőbarlang, 50-60 méter átmérőjű dolinák, víznyelők, karsztforrások), továbbá az ugyancsak gyakori urán tartalmú képződmények,
- a döntően jura, kisebb részben kréta képződményekből felépült, valamivel magasabb (Zengő 682 m) és tájképileg változatosabb Keleti-Mecsekre,
- a hegység két főtömege között, azoktól haránt irányú törésvonalakkal elhatárolódó, szerkezetileg medence alkatú, domborzatilag miocén konglomerátumból felépült fennsíkszerű Közép-Mecsekre, melynek mélyében a feketeszén található.
A Karasica-völgytől csaknem a Dunáig tartó Geresdi-dombvidéket nemcsak a megye, hanem a Dél-Dunántúl felszíni kőzeteinek legősibb darabja, a gránit építi fel lapos hátságokat alkotva, amelyeket a folyóvizek gyengén tagolják. A terület felszínfejlődése a Mecsek-hegységtől a miocéntől kezdve tér el. A terület ettől az időponttól fogva csaknem végig szárazföld, sokkal kisebb mértékű emelkedéssel. A tájegység formakincse szegényes, a gránit lepusztulásformái a lösztakaró gátló hatása következtében nem alakultak ki.
A tájnak két alkörzete alakult ki. Az egyik a Fazekasboda-Geresdi-plató, amely domborzatilag egységes, lösszel vastagon fedett; a másik a Geresdi-dombvidék, amely változatosabb geológiai felépítésű, völgyekkel sűrűbben szabdalt terület.
A kelet-nyugat csapásirányú Villányi-hegység az ország legdélibb fekvésű, legváltozatosabb szerkezetű, domborzatilag a környezetétől erős törésvonalakkal feltűnően markánsan elkülönülő hegysége.
A Baranyai-szigethegység déli tagját összesen öt mezozoós egymásra tolódott pikkely alkotja (a Beremendi-szirttel együtt). A pikkelyek nyugaton triász mészkőből és dolomitból, Siklós határában már jura mészkőből ("a siklósi márvány"), keleten pedig - a legfiatalabbak - kréta mészkőből (Nagyharsány, Beremend) állnak. Legmagasabb pontja a kúp alakú Nagyharsányi-hegy (442 m), amelynek Dalmáciára emlékeztető kopárkarsztos felszíne alatt bauxitlencsék találhatók.
A délkeleti pikkelyekben, főként a beremendiben, gyakoriak a feltörő hévizek által kioldott barlangok. A hegység peremterületein löszformációk figyelhetők meg.
Baranya nyugati szélén húzódik át Somogyba a Hollófészeknél 358 m magasságig emelkedő dombvidék, a Zselic. Ennek az erősen tagolt dombvidéknek a határát nyugaton a Rinya-lapály, északon a Kapos-völgy, délen a Dráva-völgyre ereszkedő hátság, keleten a Baranya-csatorna, illetve az Okor-patak völgye jelöli. Mélyaljzata, magja ókori kristályos kőzetekből és középidei mészkövekből áll, de ezt vastagon borítják a felső pannon agyag- és homokrétegek, valamint a lösz.
A Zselic a pleisztocéntől kezdődően önálló szerkezeti egység, a jelenkori domborzat kialakulása a felső pliocén idején indult meg. A táj három körzetre osztható. A Magas-Zselic a legmagasabbra emelkedett, jól tagolt terület, amelyben uralkodó a pannon kőzet. Az Északkeleti-Zselicet az alacsony platók jellemzik, amely lösszel fedett, és változatos formákban gazdag. A Déli-Zselic egy emelkedés közben levált és kibillent rögdarab, amelyen terjedelmes platók találhatók. Északi meredek oldalain kibukkan a pannon agyag.
A Zselic felszíne formakincsekben gazdag, a már említett plató mellett különböző eredetű völgyek, völgyvállak, völgyközi hátak, csuszamlások, löszmélyutak teszik változatossá e vidéket.
A Mecsek északi előterében elterülő, főként pannon rétegekből felépült Völgység mikroformákban (főként a lösz lepusztulási formáiban) gazdag, erősen tagolt dombvidék. A dombvidéknek csak egyes részei nyúlnak át Tolnából Baranya megye területére
A táj nyugat, északnyugat irányában különül el legélesebben környezetétől, ahol a Sásd-Dombóvár közötti szerkezeti árok, illetve a Kapos völgye határolja. A mai domborzat kialakulása a pleisztocénben indult meg. A holocént főként a csuszamlások jellemzik. A táj formakincse leginkább a Zselicéhez hasonló, de annál változatosabb.
A Dél-Baranyai-dombvidék a Mecsek (illetve a Pécsi-víz félmedencéje) és a Villányi-hegység között fekszik, gyengén kiemelt, általában pannon alapzatú, lösszel vastagon fedett alacsony táblás megjelenésű dombvidék jellegzetes löszformákkal, dél felé irányuló lejtéssel. Fő felszíni formái a platók.
A dombvidék mélyszerkezete igen változatos, földtörténeti múltjára a pannon korszak előtt az emelkedések és süllyedések igen gyakori váltakozásai hatottak leginkább. A holocén korra a völgyhálózat és a löszdolinák kifejlődése a jellemző.
A Duna-Dráva menti síkság a két folyam törésvonalak mentén besüllyedt árkának fiatalkori (folyóvízi) üledékekkel való kitöltésével, teraszképződéssel és löszhullással keletkezett.
A Mohácsi-síkság felöleli a Baranyai-dombság peremétől keletre eső jobbparti síkságot és a Mohácsi-szigetet. Természetes állapotban túlnyomó része ártér volt, a 19. sz. végétől ármentesítették.
A Nyárád-Harkányi-löszvidék már néhány méterrel magasabban fekvő, lösszel fedett, hullámos, helyenként sík felszín, amely kiterjed a Villányi-hegység déli előterére is.
A Dráva-ártér és a Fekete-víz síkja alföldi jellegű sík terület rengeteg természetes és mesterséges mikroformával (teraszszigetekkel, hordalékkúpokkal, morotvákkal).
ÁSVÁNYKINCS
Baranya földjének mélységeiben gazdag ásványi kincs rejtőzik. A geológusok mintegy ötven féle hasznosítható ásványt találtak itt, de többségük kitermelése nem gazdaságos. Különösen gazdag a megye ("kincses Baranya") szilárd halmazállapotú energiahordozókban.
Baranyában található meg az ország feketeszén-vagyonának a 98%-a (az észak-mecseki előfordulásnak csak elenyésző része nyúlik át a Tolna megyei Váralja határába). A megye fejlődésének egy évszázada jelentős meghatározója a feketeszén. A mecseki szénbányászat fejlődése különösen 1946 után vált gyors üteművé. A Dunai Vasmű felépítése megnövelte az igényt a kokszolható, magas fűtőértékű szén iránt, ezért kitermelése erősen fokozódott.
A megye nyersanyag-gazdagságát mutatja még, hogy az egykor kitermelésre érdemesnek talált uránérc többsége, a miocén lignitvagyon 10%-a, a márványt helyettesítő díszítőkő-állomány fele, a nagy tisztaságú (ipari célokra használható) mészkőnek majdnem a fele Magyarországon itt található meg.
A legnagyobb nyomószilárdságú vulkáni kőzet (az üveggyártáshoz is használható fonolit) kizárólag itt fordul elő, a minőségi zúzalék készítésére alkalmas andezitnek és a faragásra, lépcsőknek, építőelemeknek alkalmas nagy szilárdságú homokkőnek a fele ugyancsak a megyét gazdagítja.
Találhatunk még a megye hegységeiben kaolint, rézereket, barnaszenet, a Villányi-hegységben kisebb mennyiségű bauxitot is. Az országban egyedül a Keleti-Mecsekben előforduló kőzet a fonolit. Ezen felül ismeretesek még gipsz, vasérc, sugárzásvédelemre használható dácittufa előfordulások.
TALAJTÍPUSOK
A Mecsek és a Villányi-hegység növényfaunájában a mediterrán, az atlanti, a balkáni és a kontinentális flóraelemek egyaránt megtalálhatók. A mecseki táj gazdag növényvilága a mediterrán és az atlanti éghajlat találkozásának köszönhető. A hegyek napsütötte déli lejtőjének vegetációját még erősen befolyásolják a földközi-tengeri klímahatások, ezzel a balkáni növényvilág számára biztosítanak kedvező életfeltételeket ugyanakkor a Mecsek északi lejtőjén, ahol a napfény és az átlaghőmérséklet is alacsonyabb, a kontinentális éghajlatot kedvelő növényzet domináns.
Tovább tarkítja a növényvilág választékát a terület tagoltsága, a dombok és a síkság eltérő felszíni adottságai, a lejtők hajlásiránya, hajlásszöge és a felszíni mikroklíma változatossága. Talajtani szempontból négyféle területet különíthető el a megyében:
1. Azok a területek tartoznak az első csoportba, ahol az éghajlat és a természetes növényzet adottságaitól függő talajtípusok alakultak ki. Így a megye legnagyobb részén a lombos erdők alatt kialakult délkelet-európai barna erdőtalajok két fajtája dominál. A Mecsek, a Zselic és a Völgység területén elsősorban az ún. agyagbemosódásos barna erdőtalajok (121 ezer ha), míg a Dél-Baranyai- és a Geresdi-dombság felszínét a Raman-féle barnaföldek (100 ezer ha) borítják. E vidékeknek a szárazabb síkságok felé alacsonyodó lankás peremein, a füves, pusztai, lágyszárú vegetáció alatt fejlődött ki a mezőségi talajok két típusa: az ún. mészlepedékes - (17 ezer ha) és a réti (13 ezer ha) csernozjomok. Az erdő- és a mezőségi talajok közötti átmeneti helyeken az ún. csernozjom-barna erdőtalajok (44 ezer ha) találhatók. Ezek a feketeföldek a megye legjobb minőségű, legtermékenyebb talajai, amelyeken a nálunk honos összes gazdasági növény nagy terméshozamokkal termeszthető.
2. A talajok második csoportját a folyók árterületei, vagyis a vízellátottság függvényében létrejött talajok képviselik. Ilyenek a kevésbé nedves térszínekre jellemző réti talajok (31 ezer ha) és a nedvesebb, vízjárta helyekre jellemző réti öntés (85 ezer ha), a lápos-réti (4 ezer ha) és a fiatal, nyers öntéstalajok (10 ezer ha).
3. A Mecsek a Villányi-hegység és a Geresdi-dombság területén a felszínre bukkanó kőzetek minőségétől befolyásolt talajféleségek találhatók. Ilyenek a mészköveken kialakult rendzina talajok (15 ezer ha) és a homokköveken és grániton létrejött savanyú, nem podzolos barna erdőtalajok (6 ezer ha).
4. Végül meg kell említeni, hogy egyre nagyobb azon felszínek nagysága Baranyában is, amelyekről a természetes talajok hiányoznak. Ilyenek a települések beépített terei, az ipari- és bányafelszínek, az útvonalak természetközeli viszonyoktól megfosztott felszínei.
Talaj
A Mecsek talajtakarója uralkodóan ABET, mellette foltokban jelenik meg a podzolos BET (permi vörös homokkövekhez kötődve) és a kőzethatású rendzina. Az erózió az erdőfedettség matt nem számottevő, csak az erdőtakarótól megfosztott, művelésbe vont lejtőkön jelentkezik.
|
| 2005. 03. 18. 09:45:12 |
|
|